Riasztóan súlyos autóbaleset történt Földvár bejáratánál


-A A+

Egy személy meghalt, egy nagyon súlyosan, három könnyebben megsérült péntek délután egy riasztóan brutális Brassó megyei autóbalesetben – számoltak be a helyi portálok

A szerencsétlenség Földvár község Brassó felöli bejáratánál történt, ahol egy nyerges vontató mögött két személygépkocsi várakozott arra, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson. Ekkor Brassó irányából egy másik nyerges vontató érkezett nagy sebességgel a kereszteződéshez.

Az óriási jármű azonban eddig ismeretlen okokból nem fékezett le, és maga előtt tolva a lámpánál várakozó kamionhoz préselte az előtte lévő két személygépkocsit. Mindkét autó szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott a két nyerges vontató között.

A személygépkocsik utasait a készenléti felügyelőség emberei vágták ki a roncsok közül. Egyikük, egy nő életét a helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni. Egy személyt válságos állapotban szállítottak kórházba, további két utas pedig – csodával határos módon – csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.








EZT OLVASTA MÁR?

X